Skip to content

Együtt tovább a Húsvéti időben

 

“A Húsvétnak a szent ünnepén még nagyobb – még duplább, még triplább – lehet az örömünk: mindazoknak, akik valamilyen módon láttak és a hitre jutottak, boldogok lehetünk mi, akiknek az életét ez meg tudta változtatni, akik számára minden tragédia ugyan nehéz marad, de sohasem végzetes, és akiknek a számára a föltámadás az nem valamiféle elvont dolog, hanem mindannak a folytatása és mindannak a beteljesedése, ami már itt és most, a hitre jutásunk által elkezdődött bennünk.

Nem szabad sem a Mennyországot, sem a feltámadás állapotát úgy képzelnünk, hogy valahol ott, a hideg egekben majd mellettünk trombitál néhány angyal, aztán, még ha kedvünk van, néhány gregorián strófát eléneklünk  🙂 ,Jézus nem ezt tette az övéivel. A föltámadás után leült velük enni! Leült velük, azt a legalapvetőbb dolgot csinálni, amit mindannyian csinálunk, akár szomorúak vagyunk, akár vidámak. Vagy ha egyszerűen csak éhesek vagyunk, vagy még egyszerűbb esetben azért, mert eljött az evésnek az ideje! A föltámadás ténye ugyan valóban nem banális, de amikor a képzeletünkben megjelentetjük, ott is legyünk bátrak és higgyük el, hogy nem valamiféle személytelen koncerten fogunk részt venni ott, hanem közösségben egymással, közösségben azokkal, akik már nincsenek közöttünk és akiket szerettünk ebben az életben, mindazokkal, akikkel a szeretetnek valamilyen köteléke összefűz és természetesen, az értünk testté, emberré lett, föltámadt Istennel!” 

Hétfő Húsvét 4. hetében

2014-ből: Ki a Pásztor és Ki az ajtó?

 

2015-ből: “Ebben az ajtóban nyílik meg számunkra az igazi szabadság!…”

 

Húsvét 4.vasárnapján egy nagyon érdekes gondolatmenetet hallgathatunk meg a 2016-ból! Legyen örömünkre és megerősítésünkre ez a gondolatmenet!

 

Szombat Húsvét 3.hetében

2014-ből

2016-ból

 

Péntek Húsvét 3.hetében

2014-ből

2015-ből

 

Csütörtök Húsvét 3.hetében

2014-ből

2015-ből

2016-ból

 

Szerda Húsvét 3.hetében

2014-ből

2015-ből

2016-ból

 

Kedd Húsvét 3.hetében

2014-ből

2015-ből

2016-ból

 

Hétfő Húsvét 3.hetében

2014-ből

2015-ből

2016-ból

 

Húsvét 3.vasárnapja

2004-ből: Mi kellett Péternek az érett szeretethez?…

2016-ból: A mai evangélium gyönyörű képeiről!

 

05.03. Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok

2016-ból

 

05.02. Szent Atanáz püspök

2016-ból

Péntek Húsvét 2.hetében

2007-ből: Jézus nem földi Messiás, és mi is csak azokat az érdekeket szolgálhatjuk, amik a Menny felé mutatnak!

2014-ből

 

Csütörtök Húsvét 2.hetében

2005-ből: “Mi és a Szentlélek…”

 

Szerda Húsvét 2.hetében

2014-ből

2015-ből

2016-ból

 

04.29.Sziénai Szent Katalin, szűz és egyháztanító

2004-ből: A kinyilatkoztatás értelmezése és sürgető ereje!

2005-ből: Miért van sok misztikus a domonkosok között?(az átelmélkedett evangélium!)

2014-ből: Hová kell helyeznünk magunkat az Úrhoz viszonyítva?…

 

Hétfő Húsvét 2.hetében

2014-ből: Jézus följebb akarja emelni a tekintetünket!

2015-ből: “Nikodémus mond valamit és Jézus erre válaszol valami egészen mást…”

2017-ből: “Amikor vége Húsvét nyolcadának, akkor úgy hirtelen visszazuhanunk a földre és nem a Föltámadottat látjuk a mindennapi szentmisei olvasmányokban, hanem valami mást!”

 

Húsvét 2.vasárnapja – Ezen a vasárnapon mindegyik évben mások az olvasmányok, az evangélium viszont ugyanaz!

2013-ból

2014-ből

2018-ből

 

Szombat Húsvét nyolcadában

2018-ból:  “Jézus nem fogja rövid gyeplőre a tanítványait!…”

2006-ból: Akár csak lelkesedünk,akár komoly a megtérésünk – Jézus feltámadt!

 

Péntek Húsvét nyolcadában

2005-ből: Halászat…

 

Csütörtök Húsvét nyolcadában

2006-ból: Evett a halból!…

 

Szerda Húsvét nyolcadában

2003-ból: Nem kell többé “megjelenni akarni”!

2006-ból: Törjék össze a szomorúságunkat ezek a húsvéti történetek!

 

Kedd Húsvét nyolcadában

2011-ből: “Milyen módon változik meg az ember belső világa attól, hogy a föltámadott Jézus megszólítja…”

2015-ből

 

Húsvéthétfő

2008-ból: “Amit nem lehet elintézni pénzzel, azt el lehet intézni sok pénzzel!”

2015-ből: “Remegve, de örömmel!…”

 

Húsvétvasárnap

Húsvéti szekvencia

2003-ból: A föltámadásról elmélkedve…


2008-ból: “Hiszem, ha látom…De jobb, hogy: hiszem, ha nem látom!”

2015-ből: “Hogyan lesz Húsvét a mi életünk számára?”

2018-ból: “Boldogok lehetünk mi, akiknek az életét ez meg tudta változtatni…”

 

Húsvét vigíliája

Húsvéti örömének

2007-ből – Mi komolyan vesszük-e a feltámadás hitét?…

2009-ből: Az “élet legnagyobb kalandjáról” 🙂