Skip to content

Együtt tovább Adventben

Beléptünk az Adventi időbe, új Egyházi év kezdődik!

„A” év

A hétköznapokon a szentírási szakaszok ebben az adventi időben ugyanazok mindegyik évben! A vasárnapok pedig a 2016-os és a 2013-as „A” évben ugyanazok a honlap oldalai közül! De mint ahogyan eddig, a régebbi évek prédikációival is találkozhatunk!

Éjféltől belépünk a Karácsonyi időbe, új oldalon hallgathatjuk Máté atya prédikációit, együtt tovább!

December 24. A karácsony előtti utolsó napról hallgathatunk prédikációkat!

2003-ból: Jézus még nem tett semmit !- Zakariás mégis elmond mindent…

2005-ből: Zakariás éneke kapcsán hallgathatunk gondolatokat!

2015-ből

 

December 23. – “Ó, Emmanuel…” Hogyan kell értelmezni Zakariás elnémulását? Nagyon tanulságos választ kapunk a magunk életére nézve is…

2014-ből

2015-ből

 

December 22. – “Ó, Nemzetek királya…”

2014-ből: A keresztényeknek “meg kell szülni az Istent”…!

2015-ből

2007-ből: Isten meg akar minket döbbenteni!

 

Advent 4.vasárnapja

2016-ból: Miért érthette meg József és Mária az angyal szavát?

2010-ből: “Lehet valami hihetetlen, lehetetlen sőt megalázó: mégis képesek lehetünk igent mondani…”

 

December 20. – “Ó, Dávid kulcsa…”

2017-ből: Az olvasmány kapcsán…

2005-ből: Ránk mit bízott az Isten?…

2006-ból: A csillag! 🙂

 

December 19. – “Ó, Jessze vesszeje…

2013-ból: Zakariás történetéről…

 

December 18. – “Ó, Urunk… “Az élet nem a levegővételből áll!”

2013-ból

2014-ből

 

December 17. – “Ó, Bölcsesség…! Ma három évből is hallhatunk arról, hogy mihez kezdjünk a 3×14 nemzedék felsorolásával az evangéliumban!… 🙂

2014-ből

2015-ből

2016-ból

A mai naptól – a vasárnap kivételével- dátum szerint vannak a szentírási szakaszok, függetlenül attól, melyik napra esnek. Az Úr Jézus születésére való közvetlen felkészülést segítik! Minden napon felhangzik egy Ó-antifóna a vesperásban, amelyek a Megváltó utáni vágyakozást fejezik ki!

 

Kedd Advent 3.hetében

2011-ből: Miről szól az Atya akaratának teljesítése?…

2014-ből: Miért hoz Jézus ilyen meredek példát?…

 

Hétfő Advent 3.hetében

2014-ből: A “Biblia két legnagyobb poénjáról” – előtte szálláskereséssel

2010-ből: Bileám gyönyörű története kapcsán!

 

Advent 3.vasárnapja

2016-ból: Mit keres Keresztelő Szent János az adventi várakozásunkban?…

2010-ből:  Nem a fejszét kell várnunk… 🙂

 

Szombat Advent 2. hetében

2014-ből: Sem Illés, sem Keresztelő János, sem az Úr Jézus nem látványosan, szenzációval lép a világba: bennünk kell megtörténni az érkezésüknek!…

 

Péntek Advent 2. hetében: A mai napról, Isten bölcsességéről, Jézus és Keresztelő János látszólag ellentmondó magatartásáról több évből találunk prédikációkat! “Attól függ…” Mosolyra indító és nagyon tanulságos a 2013-as felvétel! 🙂 Érdemes ezzel kezdeni, azért is, mert még bővül a gondolatsor a következő években!

2013-ból

2014-ből

2016-ból

 

Csütörtök Advent 2. hetében

2014-ből: Honnan van az én örömöm? 

2015-ből

 

Szerda Advent 2. hetében

2008-ból: Istenről hallhatunk az Úr kérdéséből kiindulva: “Kihez hasonlítotok ti engem?”

2014-ből: Mit tanulhatunk Isten iskolájában és hogy ki számít elveszett báránynak?

2015-ből

2016-ból

2017-ből

Kedd Advent 2. hetében

2013-ból: Honnan is erednek az emberi jogok?

2014-ből: Az Isten nem akarja, hogy elvesszünk!

2006-ból: Isten szándéka szerint a Megváltás 100%-os!

 

12.08. A Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának titkáról, a hittétel kimondásának történetéről, a mi küzdelmeinkről az áteredő bűn miatt és Mária különösen szép lelkületéről hallgathatunk prédikációkat!

2014-ből

2015-ből

2016-ból

2017-ből

 

Advent 2. vasárnapja  

2004-ből: A „Vessző kél majd Izáj törzsökéből” kép zseniális elemzése!

2007-ből: Szent Pál gondolatairól elmélkedve…Adventi készületi leckénk!

2010-ből: Mi a mi dolgunk Adventben és ehhez mi köze van Keresztelő Jánosnak?…

2016-ból

 

Szombat Advent első hetében

2006-ból: Az evangéliumról gondolkodva és a szentmise könyörgéséből kiindulva a szabadságról! Mikor és miben van nekünk szabadságunk?

 

Péntek Advent első hetében: A két vak meggyógyításáról többféle megközelítésben találunk prédikációkat! 

2013-ból

2014-ből

2015-ből

2012-ből:A heti roraték 5.napján

 

Csütörtök Advent első hetében: Ma is több évből találunk elmélkedést az evangéliumról, a sziklára építés jelentéséről és értelméről. 

2014-ből

2016-ból

2017-ből

2012-ből:A heti roraték 4.napján

 

12.03. Xavéri Szent Ferenc – Ugyan a holnapi, csütörtöki evangéliumból kiindulva, de mégis a mai szenthez kanyarodva találunk prédikációt!

2015-ből

Szerda Advent első hetében

2015-ből: “A Húsvét van beleírva ebbe a történetbe!”

2006-ból: Itt a földön mindig marad bennünk egy hiány és adventben ezt is át kell éreznünk!

 

Kedd Advent 1.hetében

2013-ból

2006-ból: Arról, hogyan valósul meg Isten országa közöttünk!

2012-ből: A heti roraték 2.napján

 

Hétfő Advent 1.hetében

2012-ből: A rorate szentmisén, összefüggésben a rá következő napokkal, egészen péntekig!

2006-ból: Jézus többet ad, mint amire számítunk!

2008-ból– Nem biztos, hogy a megszokott vallásosság vezet közelebb az Úrhoz…

 

Advent 1. vasárnapja

2016-ból: Építjük-e a bárkát…?